Ákoska már majdnem iskolás volt. Az óvodában is a nagyfiúk közé tartozott. Ha minden jól megy, akkor jövő szeptemberben iskolás lesz. Egy ilyen nagyfiút sok minden érdekli. Egész nap a dolgok miértje után érdeklődik szüleitől és a család többi tagjától, aki éppen az útjába kerül.
Szegény felnőttek alig tudnak válaszolni a sok kérdésre. A nagypapa már egy lexikont is beszerzett arra az alkalomra, ha netán kis unokája olyant kérdezne, amire nem tudja a választ. Titkon képezte magát és felfrissítette az iskolában tanultakat. Sohasem lehetett tudni, hogy Ákoska, mit fog kérdezni?
Nem volt könnyű dolga a felnőtteknek ebben a családban. Nagymama, ha nem tudott valamit, mindjárt a nagypapához küldte a kisfiút:
– Menjél öregapádhoz! Ő a tudós a házban.
Ákoska loholt is azonnal nem kímélve az öreget. Mindegy volt, ha a kertben, vagy a műhelyében tett – vett. Nem volt kegyelem, válaszolni kellett. Kellemetlen lett volna, ha unokáját kételyek között hagyná.
Így ment ez nap, nap után. Záporoztak a legkülönösebb kérdések a felnőttek irányába. Egy percig nem hagyott nekik nyugtot.
Közeledett a karácsony. Nagy készülődés volt a házba. A nagymama Ákoska édesanyjával sütött – főzött. Készültek a finom karácsonyi étkek. A férfiaknak is bőven akadt dolga a ház körül. Csak a kisfiú kuksolt egyedül a szobában. Ki tudja, hogyan jutott az eszébe, szerette volna kideríteni, hol lakik a Jézuska?
Először a nagymamánál próbálkozott. De az öregasszony nem ért rá. Éppen a kalácsnak való tésztát dagasztotta.
– Nagymama, hol lakik a Jézuska? – kérdezte csacsogó hangján Ákoska.
– Hol is lakik? Hol is lakik? – kérdezte magától a nagymama. – Láthatod, most nem érek rá ilyenekkel foglalkozni. Menj a műhelybe és kérdezd meg öregapádat. Ő biztosan tudja. Egész nap a könyveket bújja.
Ákoska fogta magát és szaladt a ház melletti műhelybe. A nagypapa serényen dolgozott valamin. Fúrt, faragott. Máskor a kisfiú szívesen nézte az öreg szorgos kezeket, amint valami érdekes dolog kerül ki alóluk, de most mindjárt, amint benyitott nagypapájának szegezte a kérdést:
– Hol lakik a Jézuska?
Az öregember letette a kezéből a szerszámot:
– Hol lakik? Nem egyszerű kérdés. Még sohasem gondoltam erre. Tényleg, hol lakik a Jézuska? Bevallom neked kis unokám, nem tudom. Meg kellene nézni a mindentudó lexikonban. De most erre nincs időm. Talán majd este megnézem, ha nem felejtem el.
– Én most akarom tudni – pityergett Ákoska. – Menjünk be a házba és nézzük meg!
– Sajnos most nem érek rá. Sok a dolgom. Ugye tudsz várni egy kicsit?
Ákoska dünnyögve kiment a műhelyből és durcásan ténferegett az udvaron. Szomorú volt, hogy senki sem akar válaszolni a kérdésére. Mindenki elfoglalt és nem figyelnek rá.
Egyszer csak jött egy kicsi cica. Ákoska még sohasem látta. Talán valahonnan a szomszédból jött át.
– Miért sírsz kisfiú? – kérdezte a cica. – Mi a baj?
– Senki sem akarja elárulni nekem, hogy hol lakik a Jézuska, pedig úgy szeretném tudni. Te tudod?
A kicsi cica is tanácstalanul ingatta fejecskéjét, és mondta:
– Én sem tudom. De van egy ötletem, menjél a kertbe, ott az almafán lakik egy madár. Az bizonyára tudja. Madarak mindent tudnak. Van szárnyuk és sokfelé járnak.
– Köszönöm, kicsi cica – hálálkodott Ákoska és elindult a kert felé.
Valóban az almafa tetején megtalálta a madarat.
– Mit akarsz? Miért jöttél? – kérdezte a madár.
– Légy szíves, mondd meg nekem, hol lakik a Jézuska? Ugye te tudod?
A madár lejjebb szállt egy másik ágra és gomb szemeivel Ákoskára nézett.
– Hol lakik a Jézuska? – kérdezte vissza csipogó hangján.
– Igen.
– Ha én azt tudnám, akkor most a madarak királya lehetnék. Sajnos kicsi barátom, nem tudok segíteni. Próbálkozzál máshol! Talán valaki meg tudja mondani.
Ez nagyon lesújtotta a kisfiút. Senki nem tudja megmondani, hol lakik a Jézuska. Most hová menjen? Kitől kérjen segítséget? Kétségbeesésében bánatosan felnézett az égre. Sötét felhők takarták el a napot. Tél volt és egyszer csak elkezdett havazni. Nagy pelyhekben hullott a hó.
Váratlanul egy apró hópihe a vállára hullt. Ákoska észre sem vette. Csak arra lett figyelmes, hogy valaki megszólította.
– Szeretnéd tudni, hol lakik a Jézuska?
– Igen, de kiszólított meg? Nem látok senkit a kertben. A madár is elrepült. Ki vagy, aki hozzám szólt?
– A hópehely vagyok. Nézd, csak itt vagyok a válladon.
Ákoska a vállára tekintett és ott meglátta, aki beszélt hozzá. Nagyon elcsodálkozott, hogy egy hópehely is tud beszélni. Nem akart hinni a szemének és a fülének. Még sohasem hallott beszélő hópihéről.
– Te tudod, hol lakik a Jézuska?
– Természetesen – válaszolta nyugodtan. – Akarod tudni?
– Minden vágyam, hogy megtudjam – válaszolta izgatottan a kisfiú. – Kérlek, mond meg!
– Jézuska, mindenki szívében lakik, aki jó. Erősen gondolj rá, és akkor magad is megtalálod. Ő mindenhol ott van, ahol szeretet lakozik.
– Az én szívemben is ott lakik a Jézuska? – kérdezte meglepve Ákoska.
– Ha őszintén szereted embertársaid, akkor tiédben is.
– Igen szeretem szüleimet, nagypapámat, nagymamámat, de még az óvó nénit is.
– Akkor, Jézuska is szeret téged és soha sem fogja elhagyni szívedet. Mindig veled lesz és szeretni fog, amíg csak élsz, de még azon túl is.
Ákoska észre sem vette, hogy jött egy szélfuvallat és hirtelen felkapta a hópelyhet és messze, messze röpítette fel a magas égbe.
Egyedül maradt a kisfiú a téli kertben. A hó egyre jobban esett és még a fagyos, északi szél is feltámadt. Ideje volt bemenni a házba, még mielőtt jéggé fagyna.
Most már vidáman lépegetett. Megtudta, hol lakik a Jézuska. Elhaladva a műhely előtt bekiáltott öregapjának:
– Nagypapa, már tudom, hol lakik a Jézuska.
Az öregember meglepődve jött elő a műhelyből és kíváncsian kérdezte:
– Áruld el, kis unokám! Én is szeretném tudni.
– A szívünkben – válaszolta mosolyogva Ákoska. – Ha szeretjük egymást, akkor örökre ott is marad.
– Kicsikém, hogy te, milyen okos vagy. Ezt én is tudhattam volna, még lexikon nélkül is – mondta a nagypapa és visszament a műhelybe, hogy minél előbb befejezze a munkáját.

Olvass tovább: MESEORSZÁG