Valamikor nagyon régen, az erdő szélén lakott egy kicsi nyúl egymagában. A házacskája mellett volt egy terebélyes, gyönyörű fenyőfa. A kis nyúl hallotta a szarkától, hogy december vége felé az emberek megünneplik a kis Jézus születését, és fenyőfát állítanak otthonaikban, majd azt szépen feldíszítik mindenféle csillogó, csilingelő tárgyakkal.
Milyen szép is lehet ez — gondolta a kisnyúl álmodozva.
Még azt is hallotta, hogy amint besötétedik, a házban lévő emberek körbeállják a fát, és ott énekelnek és imádkoznak. Végül a gyermekek örömére megajándékozzák egymást. Bárcsak ez az állatok körében is divat lenne!
Sokáig gondolkodott, mit kéne tenni, hogy az erdőben is legyen szép karácsony. Kicsi az ő háza, hogy oda mindenkit meghívjon. A farkas be sem férne a parányi hajlékába. Bizonyára nagyon mérges lenne, ha lemaradna a meghívottak névsoráról.
Valami olyant kellene kitalálni, ahová minden állatot kivétel nélkül meghívhatna, és azok ott jól éreznék magukat.
Egész nyáron, ezen törte a fejét. Jött-ment, fel-alá az erdőszélen. Még azt is fontolgatta, hogy elmegy a bölcs bagoly apóhoz és tőle kér tanácsot. Végül letett erről a tervéről. Félt, hogy az erdő legokosabb állata kineveti, amiért ilyenen járatja az eszét.
Magának kell kitalálni valamit, ha karácsonyozni szeretne az erdőben az ott lévő állatokkal.
Szép lassan mindent eltervezett magában, csak a helyszínt nem tudta hol lesz.
Ugyanis nem elég csak azt mondani, hogy tartsunk egy karácsonyt, és minden állat jöjjön el, hozva a másiknak egy apró ajándékot. Különben is nem az ajándék a fontos, hanem, mi van odabent a szívünkben. Elhozhatjuk a világ legnagyobb és legszebb ajándékát is, ha nem figyelünk oda társunkra, vagy gyűlöletet érzünk iránta. A hazug képmutatásnál nincsen rosszabb. Ez már rengeteg szívet elkeserített. Ajándékozni is csak jó szívvel szabad, úgy hogy a másiknak örömet szerezzünk.
Nyár volt még, amikor a kis nyúl ezekre gondolt. Melegen simogatták a napsugarak a földet. Még a bogaraknak sem volt kedvük zümmögve röpködni a levegőben. Ők is elültek valahová és várták, hogy az idő megenyhüljön. A kis nyúl leheveredett a háza melletti terebélyes fenyőfa alá. Becsukta a szemét. Nem telt bele néhány perc és elaludt. Különös álma volt a kellemes árnyékban.
Azt álmodta, hogy fagyos tél van. Mérges szél csavargatta az erdő fáit és nagy pelyhekben hullt a fehér hó. A sötét felhőkből egyszer csak a hópelyhekkel együtt alászálltak a csillagok is, és rátelepedtek a háza mellett lévő terebélyes fenyőfára. Ez olyan szép látvány, hogy a kis nyúl szeme azonnal könnyes lett. De ez még nem volt minden, a fenyőfát állatai a legkisebbtől a legnagyobbik körbeállták, és kéz a kézben várták a Jézuska megszületését. Éjfélkor a faluban megkondult a harang, és mindnyájan tudták, megtörtént a nagy csoda.
Mindenki boldog és vidám volt az erdőben. Elűzték szívükből a haragot és legalább ezen az éjjelen békességben éltek egymással.
Amikor felébredt, már elmúlt a forróság. A kicsinyke bogarak is újból zümmögni kezdtek. A távolban őzek legeltek és az egyik közeli faágán egy madár dalolt.
A kis tapsifüles megtalálta a megoldást. A házához, ehhez a szépséges, terebélyes fenyőfához hívja meg karácsony szent éjjelén az erdő összes állatát. Megkéri majd az ég csillagait, hogy szálljanak le a fenyőfára, és fényükkel varázsoljanak melegséget a szívekbe.
Szerette a nyarat, a meleg, kellemes napokat, amikor nem kell dideregni, fázni. Ennek ellenére most mégis arról álmodott, hogy karácsony lesz, és az állatok békességben élnek egymással.
Kell-e ennél szebb álom? Bizonyára, ha ez megvalósul, akkor még a legkeményebb és vastagabb jég is megolvad. Így szebb lesz a világ mindenki nagy örömére.
 
A kis nyúl felnézett a terebélyes fenyőfára. Kicsinyke szíve hevesen dobogni kezdett. Tudta és érezte ettől a naptól kezdve, minden erejével azon fog munkálkodni, hogy álma valóra váljon.

Olvass tovább: MESEORSZÁG