„KITÖRT A FORRADALOM!!! Éljen! Éljen! Éljen! Győztünk – érzem.”

A mi korosztályunk sokat hallott szüleitől, nagyszüleitől az 1956-os forradalomról, mindenkinek megvan a maga családi sztorija. Az én nagymamám például rengeteget mesélt arról, hogy mennyire félt a háztetőkön leső, fegyveres orosz katonáktól, ennek ellenére mégis hajtotta a kíváncsiság, hogy megnézze, mi történik a városban. Úgy szól a fáma, hogy a nagyapám mentette meg az életét, amikor egy sorozatlövés elől a kapualjba lökte a kíváncsiskodó nagyimat. A szüleimnek csak emlékfoszlányai maradtak a forradalomról, hiszen anyukám 1, apukám 3 éves volt akkor. És bár a kutatások szerint ilyen korai életkorból nem, vagy csak alig maradnak meg emlékek, a szüleim pontosan visszaemlékeztek a pincében töltött időkre. Anyukám például ott tanult meg járni.

A forradalomról szóló visszaemlékezések különösen izgalmasak akkor, amikor maguk a gyerekek rögzítik az élményeiket. Hogy miért? Mert a gyerekszem egészen másképp látja a világot, mint a történelemkönyvek. Kíváncsisággal, olykor a szülői véleménnyel való azonosulással dokumentálják a történteket. Hatalmas kincs, amikor ezek a beszámolók naplóformában maradnak fenn az utókornak. Most ezekből idézünk néhányat:

Csics Gyula 12 évesen
 

A Rökk Szilárd utca 10-ben élt a 12 éves Gyula és a 14 éves Jancsi, akik együtt játszanak, egy iskolába járnak. Jancsi a forradalom kitörése miatt ragad tollat, Gyula ebben is követi barátját. Naplójukban feljegyzik a szülőktől, szomszédoktól, járókelőktől hallottakat, a sajtóhíreket, pletykákat, miközben élik a kiskamaszok mindennapi életét is. A naplóírást1957. március 15-én hagyják abba. Most ebből idézünk:

“A mai nap lett volna a tizenkettedik születésnapom. Ma nem lehetett megtartani a születésnapot, mert ma is lövöldöztek, ha nem is annyira, de még távolról is hallatszott lövés. Mivel az oroszok elmentek a Nemzetitõl a felkelők a Corvinból egy nagy labdát hoztak ki, és azzal fociztak.”

„Reggel 8h-kor keltem fel. Reggeli után átmentem Jancsihoz. Egész délelőtt lemezeztünk. Majdnem minden lemezt eljátszottunk. Eljátszottuk a tiltott Kossuth és Erdélyi indulót is. Jancsi szülei már dolgozni mentek. Az ágyúk egész nap dörögtek. 10h felé Maja (Csics Gyula testvére) is átjött és vele játszottunk. 1h-kor hazajöttünk ebédelni. Anyu azt mondta, hogy menjünk a kisszobába, mert a légnyomás betörheti az ablakot. Délután átmentem Jancsihoz. Náluk a várost csináltuk. Én egy utcát és egy teret neveztem el a forradalomról. Este Nagy Imre miniszterelnök beszédet mondott. Beszédében megígérte, hogy megszünik az ÁVH, nemzeti ünnep lesz március tizenötödike. Továbbá megígérte, hogy hazánk címere ifjuságunk követelése szerint újból a Kossuth címer lesz, és hogy 24 órán belül az orosz csapatok megkezdik a kivonulást.”

Egy másik kiskamasz is úgy érezte, hogy tollat kell ragadnia: a szintén 12 éves Bartos Margit a forradalom első napjaiban kezdte feljegyezni gondolatait Baján; naplója inkább egy kamasz lány életéről, érzéseiről, mintsem az 56-os forradalom utóéletéről szól, mégis nagyon izgalmas kordokumentum. A következő idézeteket azért is érdemes elolvasnunk, mert nagyon érzékletesen mutatják be, hogyan juthattak az emberek a reménytől a teljes elveszettségig ebben a nagyon rövid időszakban:

Bartos Margit naplója
 

„Naplót most nem azért írok, hogy titkolt dolgaimat beleírjam, hanem egy olyan dologról, amit az egész világ, és főleg mi, magyarok tudunk. Október 23 – ezt a napot és az ezt követőket jól be kell vésni a szívekbe. Ekkor tört ki a Magyar forradalom. Leírom hát hogy történt, nem azért, mert elfelejteném, hanem azért, ha majd én meghalok, az unokáim is tudjanak róla.”

„Október 22. 1956, Hétfő
Este 8 óra van, kinyitom a rádiót. Budapest Kossuth adóján Gerő Ernő miniszterelnök beszél a néphez. Oda se figyelek, engem nem érdekel. Minden szava hazugság. De egyszer csak felfigyelek: kb ilyen hangokat lehetett hallani a készüléken, tratata bum bum. Mintha gépfegyver lenne. Mindnyájan értelmetlenül bámulunk a rádióra. Mi lehet ez. Egyszer csak egy nagy zúgás és utána halálos csönd. A rádió elhallgatott és nem szólt. Sokáig hagytuk még nyitva, mivel semmi hangot nem lehetett hallani. Lefeküdtünk. Nagyon nyugtalan voltam, egész éjjel.”

„Október 23. Kedd
Máma már az újság sem jött. Nagyon furcsa, itt lesz valami. Valami nagyon nagy. Olyan, amelyben az ország együtt fog szenvedni és örülni. Már délután szállingóznak a hírek. Pesten tüntet az ifjúság. Senki sem hitte el először. Én hittem.
Aztán már biztosak voltunk felőle. Itt Baján is mozgolódott az ifjúság. Most már biztos vagyok benne: KITÖRT A FORRADALOM!!! Éljen! Éljen! Éljen! Győztünk – érzem.”

„Október 24. Szerda
Szól a rádió. Fegyverbe, fegyverbe az értelmiség mellé már ott sorakoznak a munkások. Azt a pár tankot hamar el tudták pusztítani. Bemondja a rádió, hogy NAGY IMRE a nép élén. Ő a miniszterelnök. A hadügyminiszter MALÉTER PÁL. A kormányban van még KÉTLI ANNA.
A rádióban oly szép versek vannak, le sem tudom írni. Olyan boldog vagyok.
Nagy harcok vannak Pesten!"

Bartos Margit naplója
 

"November 4. Vasárnap
Reggel 6 óra van a rádióba Nagy Imre beszél. Istenem, hogy kéri a külföldöt a magyarokat jöjjenek segíteni. Az oroszok bombázzák Pestet. A Himnusz, a Szózat. Majd egy utolsó könyörgés. A rádió megsüketül.
Istenem, most segíts!
Mi lesz most.
Nem vagyunk szabadok!
Ó, milyen szép volt ez a pár nap! Nagyon kár, hogy vége. Az emberek boldogok, nevetve mennek az utcán, mindenki vígan dolgozik. Mi a katonáknak adunk kokárdát, ők is milyen boldogok ők is.
Ez csak álom volt, nagyon szép álom. De térjünk vissza a csúnya valóságba.
Hátha! Hátha! Hátha!

Hősiesen küzd a pesti nép. Most összetart az egész ország. Innen is és az ország minden részéből mennek föl autók tele kenyérrel, vagy más élelemmel. Lányok, fiúk annyi évesek, mint én vagyok, harcolnak a benzines palackokat dobálnak az orosz tankokra, amelyek felrobbannak. Csak robbanna föl mind!

A tankok csak egyre özönlenek az országba. Hiába minden. Hiába harcolnak Pesten hősiesen, hiába jönnek külföldről a vöröskeresztes segélyek.
Ha másképpen nem lehet, hát akkor így!
Az egész országban sztrájkolnak. Csak pont az élelmiszer boltok vannak nyitva.
Az oroszok egymásután fogják el a kezdeményezőket.
Mi lesz ebből!"

Részlet Csics Gyula naplójából
 

"Azt még nem is írtam, hogy Nagy Imre és társai eltűntek (ezért volt a sztrájk).
Az oroszok elhívták őket az orosz követségre, hogy majd békésen megtárgyalják az oroszok visszavonulását. Persze nem így lett, hanem letartóztatták őket. Itt volt Maléter Pál. Nagy Imre, Kétly Anna és még egy páran a kormány tagjai a Jugoszláv követségre menekültek. Miniszteri bíborost, akit egy pár fiatal mentett ki a börtönéből, az Amerikai Követségre menekült.
Új kormány! De ki választotta meg?
Kádár János! Ki az a hazaáruló? Hát igen, Szovjetunióból jött. Most ő van a kormány élén. Ki választotta meg? A megmentőnk. A szovjet hadsereg. A fene egye meg.
Újabb sztrájkok!
A Kádár bábkormány miatt.
Amnesztiát kap, aki este 7 óráig leteszi a fegyvert! Helyesbítek, aki reggel 8-ig. Bömböli a rádió már pár nap óta.
Nyitva vannak a határok nyugat felé!
Egymás után hallom a híreket, hogy ez szökött ki, az szökött ki. Ausztria felé. Nagyon sokan mennek ki, akik vagy részt vettek a forradalomba, vagy sztrájkoltak.
Oh, Kádár míly nyájas!
Beszél az ifjúsághoz, mindent megenged, csak dolgozzanak és tanuljanak.
Aztán lassan mindent vissza von majd.
Oh Istenem miért lett ez a kis magyarország ilyen szerencsétlen.
Magyarországot mindeg elnyomták. Először a németek, most az oroszok. Meg vagyunk áldva velük.
Már Jugoszlávia felé is nyitva vannak a határok!
Babuci is kiment! Istenem lehet, hogy többet nem látom.
Az ember már a lakásában sem lehet biztonságban!
A karhatalmisták éjszaka betörtek valahova, és elhurcolják, mert megbízhatatlan! Szegény Lilinénit is elvitték.
Lassan minden a régi kerékvágásba megy.
A Kossuth címer helyett, valami új, vacak, kombinált címert csináltak. Fúj de ronda!”

Ti vezettetek naplót gyerekkorotokban? És ha igen, milyen fontosabb életesemény vezetett rá titeket?

A főkép forrása: Csics Gyula naplójából- Forrás: f21.hu
Bánosi Eszter