Cseke-Marosi Eszter foglalkozásvezető összeállítása:

A farsang időszaka vízkereszttel, január 6-val kezdődik, és a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetével, hamvazószerdával zárul. A farsangi szokások nagy része a farsang végére, farsang farkára összpontosult: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre. Az előkészületek azonban már a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön kezdődtek: kövércsütörtökön Szeged vidékén jó zsíros ételeket főztek és sokat ettek abban a hitben, hogy így bő lesz a termés, és kövérre híznak a disznók. Az Ipoly menti falvakban kövércsütörtökön húst, pogácsát, tepertőt, kolbászt, káposztát ettek. A farsangi ételek közül a legismertebb a fánk, amit az egész magyar nyelvterületen máig szívesen készítenek ebben az időszakban.

Mindenütt arra törekedtek, hogy az ételeket hamvazószerdáig elfogyasszák, mert akkor kezdődik a böjt. A hamvazószerda utáni napot csonkacsütörtökként, zabálócsütörtöként, torkoscsütörtökként említik, mert ilyenkor lehetett elfogyasztani a farsangi ételek maradékát. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig (kivéve csonkacsütörtököt) a katolikusok sokfelé nem ettek húst és zsíros ételeket.

Mint minden jeles ünnephez, a farsanghoz is szervesen hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások: igen változatosak e farsangköszöntők, melyek a magyar nyelvterületen mindenütt megtalálhatók voltak. Ilyenkor is igyekeztek biztosítani az elkövetkezendő esztendőre a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét és szaporaságát a kimondott szó mágikus erejével. A Dunántúlon vízkereszttől húshagyóig csoportosan jártak házról házra többnyire a fiúgyermekek ünnepet köszöntő, jókívánságmondó, adománykérő énekekkel, melyeknek egyik jellegzetes szövegeleme a következő volt:

{7-129.} (Kákics, Baranya m.; MNT II. 60. sz.)

Nyitra megyében – Kodály Zoltán század eleji leírása szerint – a lánykák korán reggel kezdik a házakat járni, jókívánságaik mellett a refrént ismételve éneklik a következő szöveget:

„Agyigó, agyigó fassang, fassang, 
A konkóját letiporjuk, a buzáját felemeljük, 
Agyigó, agyigó fassang, fassang!”

(Kodály 1909: 245)

Végezetül adományt kértek, ahol nem kaptak, fenyegetőztek: „Pocik egye kalásztokat, geriny egye tyukotokat!”

A farsangi szokások másik jellegzetes és ugyancsak változatos csoportját alkották adramatikus játékok. E játékok helyszíne többnyire a fonó, tollfosztó, disznótor volt. A dramatikus játékok változatossága, sokszínűsége ugyancsak jellemző az egész magyar nyelvterületre. Ördögnek, cigányasszonynak, katonának, töröknek, halásznak, menyasszonynak öltöztek a férfiak, legények. A maszkos alakok bekormozzák a járókelőket, megpiszkálják a tyúkólakat.

Kedveltek voltak a különféle állatmaszkok is, medve, ló, kecske, gólya és mások. Többnyire a fonóházakat keresték fel. A medvét táncoltatták, a gólya a lányokat próbálta csipkedni, a kecskére, lóra alkudoztak. A néma jelenetektől, a pantomimszerű játéktól a párbeszédes formákig sokféle változata élt e dramatikus szokásoknak.

Kecske alakoskodás (Diószegi Vilmos, Egyházaskozár)

Népszerű szokás volt a rönkhúzással egybekötött tréfás lakodalom, erre a szokásra főként a Dunántúlról vannak leírásaink. Ezekben a menyasszony szerepét is legények alakították. Az állakodalom rendezésére főleg akkor került sor, ha a farsang időszakában egyetlen lakodalmat sem rendeztek.

A farsangi dramatikus játékok sorában ugyancsak népszerűek a kivégzést mímelő játékok. Húshagyókedden – főleg a keleti palócoknál – két férfi rabnak, kettő hóhérnak öltözik. A kocsma elé vagy a falu főterére viszik őket, ahol rájuk olvassák a falu bűneit és „kivégzik” őket: a fejükre helyezett cserépfazekat leverik a fejükről.

A halottas játékoknak, temetési paródiáknak különös jelentőségük volt a farsangi időszak végén, mert összekapcsolódtak a farsang temetésével.

Koporsó készítése a farsangtemetéshez (Szendrey Ákos, Ipolydamásd)

A táncmulatságok legfőbb ideje a farsang volt, ilyenkor értek rá leginkább a mulatozásra, hiszen ebben az időszakban volt a legkevesebb mezőgazdasági munka. Ezek egy része a fonóban zajlott, bálok többsége azonban a kocsmában vagy bérelt házaknál zajlott. Minden társadalmi réteg megrendezte a maga bálját. A szervezők a mindenkori legények voltak. A farsangi mulatságoknak rendkívül fontos szerepük volt a párválasztásban. Az egész magyar nyelvterületen számos adat bizonyítja, hogy a lányok ilyenkor adták a legényeknek a bokrétát a kalapjukra.

Az udvarlás, párválasztás és főképpen a házasságkötések, lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos, magyar paraszti életben a farsang időszaka volt. Éppen ezért a farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan, olykor durván figyelmeztessék azokat, akik ugyan már elérték a megfelelő kort, de mégsem mentek férjhez. Rossz pléhdarabokat, vedreket ütöttek, górétrombitát fújtak és kiáltoztak a legények:

Húshagyó, 
Itt maradt az eladó!

A Nyitra megyében a legények közül az egyik csuhás barátnak öltözött. Óriási fatönköket húztak magukkal, melyeket a vénlányok ajtaja elé gördítettek, miközben vénlánycsúfoló éneket énekeltek:

Végül egy kis érdekesség: Egyik legismertebb farsangi szokásunkat, a Mohácsi busójárást az UNESCO 2009-ben fölvette a szellemi örökség reprezentatív listájára.

(Forrás: hirado.hu/FH)

Forrás: 
MAGYAR NÉPRAJZ VII. - Népszokás, néphit, népi vallásosság 
http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/07/91.html#101 
Ujváry Zoltán: Farsang – Néprajz egyetemi hallgatóknak 5. 
Néprajzi Múzeum on-line adatbázisok (képek) 
http://www.neprajz.hu/

Összeállította: Cseke-Marosi Eszter