Messze-messze fent
északon, a sűrű fenyőerdő mélyén él a hómanók népe.
Takaros, kicsi házikóikban laknak a hatalmas, öreg fenyőfák
tövében.
A hómanók nagyon vidám és barátságos kis
lények. Szeretik az erdők-mezők állatait, növényeit, védik és
óvják őket a betolakodóktól barátaikkal, a hótündérekkel
együtt.
Amikor beköszönt a tél, a hómanók előbújnak
rejtekeikből és szorgosan gyűjtögetik a rőzsét és a különböző
bogyókat. A kis hómanógyerekek előveszik szánkójukat és vígan
csúszkálnak naphosszat a lejtőkön.
Hamarosan itt a
karácsony.
Egy közeli faluból két kisgyerek, Kriszti és
Tomi kora hajnalban útra kelnek nagypapájukkal. Nagy, díszes
szánjukon egyenesen a hómanók erdejébe tartanak, hogy egy szép
fenyőfát keressenek az ünnepre.
A rénszarvas lassan lépdel
az erdei ösvényen, mert ilyenkor még igencsak sötét van
errefelé. Ahogy egyre beljebb haladnak a fenyőfák között,
Kriszti és Tomi még szorosabban összebújnak a vastag takaró
alatt. Hirtelen valami nesz üti meg a fülüket. Egy ág reccsent
volna?
- Hiszen ezek hómanók! - kiált föl Kriszti. - Jó
reggelt, jó reggelt! - integet nagyapó a manóknak.
Egyszer
csak különös érzés fogja el a két kisgyereket. Egy különös,
sárgás fény világítja meg a fenyőket. Mi lehet ez?
Nagyapó
azonban mindebből semmit sem vesz észre, és megállítja a szánt
egy kis tisztás szélén. Itt sok kis karcsú fenyőfácska
növekszik békésen a nagy fenyők ágainak védelme
alatt.
Mindhárman leszállnak a szánkóról. Tomi azonnal
odaszalad egy formás, kis fához, amely első látásra megtetszett
neki.
- Nagypapa! - kiáltja boldogan. - Ezt a fát válasszuk!
Ugye, milyen gyönyörű?
Nagyapónak is tetszik a fa, és már
emeli is a kis fejszét, hogy kivágja, amikor...
- Mi a manó?
Hát ez meg micsoda? - csodálkozik nagyapó. A semmiből hirtelen
előbukkan egy kis tündér és megpróbálja nagyapó kezéből
kitépni a fejszét. Eközben egy másik tündér ellibben a rémült
gyerekek előtt és rákoppint az orrukra, mire azok ijedtükben
belepottyannak a hóba. - Nem szégyelled magad, nagyapó? - kérdezi
a nagyobbik tündér mérgesen.
- Ugyan miért kellene
szégyellnem magam? - válaszolja nagypapa homlokát ráncolva.
-
Nem vághatod ki csak úgy az ártatlan kis fákat! Fájdalmat okozol
nekik! - méltatlankodik a tündér, miközben összecsapja a
szárnyait.
- Segítség! Mi történik itt? - kiáltja
nagyapó. Kriszti és Tomi álmélkodva nézik, ahogyan mindenhonnan
kis tündérek bújnak elő, majd körülveszik nagyapót, jó erősen
belékapaszkodnak és a magasba emelik. Ám nincs sok idejük
bámészkodni, mert már ők is a levegőben vannak. Olyan magasan,
hogy a fák koronái fölött a falujuk házait is láthatják.
A
gyerekek reszketve bújnak nagyapóhoz, amikor a tündérek leteszik
őket végre egy jó erős fenyőágra. Ekkor megjelenik előttük a
tündérkirálynő és így szól:
- Fogjátok ezt a kis
fenyőfát, és ültessétek el a kertetekbe. Ez emlékeztessen
benneteket ránk mindenkor. Tudjátok meg, hogy nem szabad bántani
az ártatlan fákat.
A fa olyan pici és törékeny, hogy a
gyerekek alig mernek hozzáérni. Miután nagyapó megígéri, hogy
soha többé nem vág ki egy fenyőfát sem, a tündérek
visszarepítik őket a tisztásra. Felülnek a szánkóra, hogy ne
fázzanak betakarják magukat egy pokróccal és elindulnak
hazafelé.
Közben elkezd szállingózni a hó.
Kriszti
óvatosan tartja kezében a kis fenyőfát, miközben nagyapó fejét
rázva egész úton azt mormogja, hogy ilyen még életében nem
történt meg vele soha.
Otthon, a gyerekek egyenesen
szüleikhez rohannak, hogy elmeséljék furcsa kalandjukat a
tündérekkel. A szülők ámulva hallgatják ezt a hihetetlen
történetet, majd közösen elültetik a ház elé a kis fenyőfát.
- Remélem gyorsan nagyra nő, - mondja Tomi, miközben Kriszti
gondosan eligazítja az apró ágacskákat.
Ezen az éjszakán
különös dolgok történtek nagyapóék kertjében. Halvány,
sárgás fény kíséretében egy csapat tündér libbent be az
udvarra, körültáncolják a kis fenyőfát és teleszórják
megannyi fényes csillaggal. Egy tündér bekukucskál a szobába, és
látja, hogy a gyerekek még alszanak. - Gyorsan, gyorsan, - sürgeti
a többieket - nemsokára reggel lesz, és akkor biztos rögtön
kinéznek az ablakon. - Már készen is vagyunk, - éneklik a
többiek. - Hát nem gyönyörű ez a kis fa? Most aztán huss,
repüljünk vissza az erdőbe...
Reggel Tomi egyenesen az
ablakhoz szalad és a meglepetéstől a szája is tátva marad.
-
Nézd Kriszti, csoda történt! - kiáltja boldogan.
- De
szép, jaj de szép! - ujjonganak a gyerekek. Az este elültetett kis
fa az éjjel hatalmas fenyőfává cseperedett, és ágait sok-sok
csillag díszíti.
- Ez lesz a legszebb karácsonyfánk, ami
valaha is volt, - mondja Kriszti, - majd feldíszítjük gömbökkel
és gyertyákkal is. Csodaszép lesz!
Délután neki is látnak
a munkának. Soha még nem díszítettek ilyen lelkesen karácsonyfát.
Még a kutyus is segített nekik a díszítésnél.
- A
legszebb ünnep a karácsony - mondja Kriszti ragyogó arccal. –
Hogy örül majd a kis Jézus, ha meglátja ezt a gyönyörű fát!
Köszönjük kedves tündérek, köszönjük! - kiáltja az erdő
felé.
Végre elérkezett a Szenteste. Miközben a
gyerekek boldogan az ajándékaikat bontogatják, ki-kitekintgetnek a
házuk előtt álló gyönyörű fenyőfára.
Milyen szép is
ez a karácsony!
(Fordította: Bakó Krisztina)
|