Főoldal » Mesesarok » 2013 » December » 11 » Balázs Éva: A Jégtündér ajándéka
10:02 AM
Balázs Éva: A Jégtündér ajándéka

   Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. És semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg virraszt. 
De a kislány megmozdul az ágyban, felnyitja szemét, és ránéz: - Virágot szeretnék az ablakomba... Aztán újra elalszik. 
   Az anya kilép a fagyos udvarba, végigsiet a csúszós úton, és bekopog a szomszéd tanyára. - Virágot? Télen? Éjszaka? - csodálkozik a szomszéd. - Ha lenne is, megfagyna, elpusztulna az ablakban. De az anya sorra járja, mindhiába, a kieső tanyákat. - Talán kérj a Jégtündértől - mondja valaki. 
   Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg megy. Hosszú út áll előtte. A Jégtündér, úgy mesélik, egy jeges tavon él. Mert látni még senki sem látta. S a tó messze van, túl az erdőn, túl a mezőn, még a hegyen is túl. Az anya befordul az erdőbe. Egy hatalmas, csupasz tölgyfa haragosan teszi keresztbe előtte ágkarjait: 
  - Megállj! Hogy merészeled zavarni téli álmunkat? S az erdő egyszerre megelevenedik. Fák és bokrok, szúrós cserjék, csavarodó indák tépik az anya kendőjét, ruháját. De az anya csak megy, küszködve halad előre, s eléri mégis az erdőn át a mezőt. A mezőn vad szél csap a szemébe: 
  - Eredj innen, ez az én birodalmam! Télen én vagyok itt az úr! De hiába zúdítja a havat az arcába, az anya sietve vág át a mezőn, és felhág mégis a hegyre. A hegy ormán mogorva sziklák állnak őrt. Köveket gurítanak alá, amik keményen koppannak az anya lábán: 
  - Kőből vagy, hogy nem érzed ütésünk? Honnan van erőd szembeszegülni velünk? 
   Az anya futva éri el a lejtő alján a tavat, mely jéggé dermedt már. 
   Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg rálép a síkos jégre, és elindul a tó színén. Megy, megy, ki tudja, mióta, mikor meglátja a nagy tó közepén a Jégtündért. Táncol a Jégtündér a tavon, jégarany a haja, jégszürke a szeme, és csengő jégezüst a ruhája. 
  - Még senki sem jött ilyen messzire - csodálkozik a Jégtündér. 
  - Mit kívánsz tőlem? - Beteg a kislányom - sóhajtja az anya -, és virágot szeretne az ablakába... 
   A Jégtündér sokáig hallgat. Nézi az anyát, a havas haját, tépett ruháját, jeges cipőjét. Aztán bólint: 
  - Meglesz! Térj haza nyugodtan. 
   Siet haza az anya, s otthon újra leül az ágy mellé, és vár. Hajnal felé megérkezik a Jégtündér. Benéz az ablakon. Látja az alvó kislányt és a virrasztó anyát. Ujjával rajzolni kezd az ablaküvegre: gyönge szirmokat, kecses szárakat, hajló bimbókat, szeszélyes formákat. Aztán rájuk lehel, zúzmarát lehelve, és ezüstösek lesznek tőle. 
   Mire a hajnal egészen elűzi az éjszakát, a kislány felnyitja szemét. A Jégtündér már messze jár, talán újra a tó színén táncol. A kislány az ablakra pillant, és - oly hosszú idő után először - elmosolyodik. 
  - Virág - suttogja -, jégvirág! 
   Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. Mégis abból fakad - mint szomorúságból a mosoly - hajnalban a jégvirág.


Kategória: Mese | Megtekintések száma: 658 | Hozzáadta:: másodikos | Címkék (kulcsszavak): mese, szeretet, Család, tél | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]